A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Oktatóreaktorának története annak indulása előtt tíz évvel kezdődött. A Műegyetem területén létesítendő Oktatóreaktor gondolata a 60-as évek elején fogalmazódott meg. Ezek az évek fordulópontot jelentettek a világ energetikája számára. Az 1955 és 1958-as első, illetve második genfi konferencia áttörést jelentett a nukleáris energia békés célú alkalmazása területén. Ezeken a konferenciákon értesültek a világ tudósai és szakemberei a nagy atomhatalmak eredményeiről, melyek az atomenergia békés célú felhasználásához kapcsolódtak. Ezek után a világ számos országa, köztük Magyarország is komolyan foglalkozott a gondolattal, hogy a villamos energia termelés területén, illetve általában az energetikában szerephez juttassa az atomenergetikát. Az 1955-58 utáni, a nukleáris technológiák területén tapasztalható felpezsdülést bizonyítja az a tény is, hogy Magyarországon 1959-ben üzembe lépett az első atomreaktor a KFKI területén. A - mai nevén - Budapest Reaktor 2MW teljesítményű kutatóreaktorként indult, a tervezést teljes egészében szovjet szakemberek végezték és nagyrészt ők irányították az építési munkálatokat. A berendezések zömét is a Szovjetúnióban készítették. A Budapest Reaktor (lásd a jobb fenti képet) üzemeltetésének köszönhetően a KFKI-ban kialakult egy nagyon komoly atomenergetikai szakembergárda.

A hatvanas években már égető problémát jelentett, hogy Magyarország energiahordozókban szegény ország. Ugyanakkor ismertté vált, hogy - a magyar igényekhez mérten - jelentős uránkészletekkel rendelkezünk. A fenti tények tükrében a hatvanas évek elején a szakmai körökben általánosan elfogadott vélemény volt, hogy Magyarországon rövid időn belül atomerőművet kell létesíteni. Ennek megfelelően elkezdődött a személyi feltételek megteremtése. Számos egyetemi hallgatót küldtek ki külföldi tanulmányokra, elsősorban a Moszkvai Energetikai Egyetemre, ahol atomenergetikai képzésben részesültek. Emellett néhány hazai egyetemen is elkezdődött hasonló képzés mind graduális, mind posztgraduális szinten. Ebben a munkában vett részt többek között a természettudományok iránt érdeklődők által világszerte jól ismert Simonyi Károly, a Fizika kultúrtörténete című monumentális mű későbbi alkotója és Lévai András (lásd a jobb fenti képen, ahol az oktatóreaktor avatóbeszédét mondja el éppen), aki akkor a Gépészmérnöki Kar Hőerőművek Tanszékének vezetője volt. Fontos történelmi tény, hogy Magyarországon az első szakmérnöki képzés atomenergetikával kapcsolatban indult a Műegyetemen. Köszönhetően többek között annak is, hogy az atomenergetikai képzéshez számos tankönyvet és jegyzetet készítettek az egyetemeken, ezekben az intézményekben is jelentős szakembergárda alakult ki.

A fenti tények jól mutatják, hogy Magyarországon komoly előkészületek kezdődtek el egy atomerőmű felépítéséhez szükséges feltételek megteremtésére. Ennek megfelelően 1961-ben felmerült a gondolat, hogy az országban szükséges lenne egy egyetemi atomreaktor felépítése is. Ez a gondolat először a Központi Fizikai Kutató Intézetben (KFKI), az Országos Atomenergia Bizottságban (OAB) és a Nehézipari Minisztériumban vert gyökeret. Már ekkor egységesen a Budapesti Műszaki Egyetemet tartották a legalkalmasabbnak a reaktor fenntartására. 1961-ben készült egy elemző tanulmány a KFKI-ban, melyben a szóba jöhető típusokat vizsgálták. A tanulmány elkészülte után nagyon gyorsan, 1962 elején Kökény Mihály az OAB akkori titkára és Lévai András a Nehézipari Minisztérium villamos energetikáért felelős miniszterhelyettese megállapodást kötött, hogy Magyarországon egyetemi atomreaktor épül. Az OAB egy 18,5 millió forintos keretet biztosított a létesítmény felépítésére.

A döntés után is nagy gyorsaságról tettek tanúbizonyságot a magyar szakemberek, már abban az évben, 1962-ben elkészültek az elvi tervek. Ettől az évtől kezdődően a tervezési munkálatokban az egyetemi koordinátori szerepet, illetve a Műegyetem képviseletét Lévai professzor irányítása mellett Csom Gyula látta el.

Az elkészült terveket kiküldték a Szovjetúnióba a moszkvai Kurcsatov Intézetbe és a tervzsűrire 1963 márciusában került sor. A magyar delegációt Pál Lénárt vezette. A szovjet szakemberek a tervezeteket tökéletesen megfelelőnek találták, az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt részben tréfásan azzal indokolták, hogy ekkora reaktorral nem is lehetnek problémák, hiszen "akkora, mint egy szamovár".

1963 és 1966 között zajlottak - a Kurcsatov Intézetből kapott tanácsokat figyelembe véve - a részletes tervezési és engedélyezési munkálatok. A tervezési munkát az Erőterv vezette, továbbá a megfelelő területeken részt vállaltak a KFKI, az Izotópintézet, illetve a Műegyetem szakemberei is. A tervezési munkálatokkal kapcsolatban külön ki kell emelni a KFKI-ban a ZR-1-5 kritikus rendszereken végzett reaktorfizikai kutatásokat. Érdekességként említést érdemel, hogy többek között a vízszintes besugárzó csatornák bemérésével kapcsolatos munkálatokban fiatal oktatóként az egyetem egykori rektora, Detrekői Ákos is részt vett.

Tekintettel arra, hogy ekkor még nem létezett atomtechnológiával kapcsolatos szabályozás, az engedélyezési munkálatok nagy ráfordításokat igényeltek. Ezen munkálatok során más országok szabályzataira és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ajánlásaira támaszkodtak első közelítésben a hazai szakemberek. Tulajdonképpen az engedélyezési hatóság is ezalatt alakult ki, így az engedély es a hatóság egymást alakítva mintegy iteratív folyamatként "fejlődött", míg 1966-ban végülis az engedélyezési munkálatok befejeződtek.

A kor viszonyait jól tükrözi, egy a munkálatok elkezdésével kapcsolatos bonyodalom. 1968-ra új gazdasági mechanizmust hirdettek, minek következtében 1967-re beruházás indítási stoppot rendeltek el. Az emiatt fellépő késlekedés elkerülése végett hivatalosan 1966-ban elkezdődtek a munkálatok, bár a feltételek ekkor még nem teljesültek maradéktalanul. A tényleges munkálatok aztán 1967-ben kezdődtek el. Ezév végén Csom Gyulát nevezték ki a leendő atomreaktor vezető főmérnökévé. Az egyetem háború utáni történetében valószínűleg ez volt az első eset, hogy egyetemi vezető személyét komoly feltételek mellett, pályázati úton választották ki a 28 jelentkező közül.

Figyelembe véve a leendő létesítmény oktatási szerepét, hogy hallgatók, vagyis kiképzetlen emberek jelenlétét is számításba kell venni, továbbá a tényt, hogy a reaktort gyakorlatilag Budapest közepére tervezték, a legfontosabb szempont a tervezés során a biztonság volt. Ennek elérése érdekében a reaktor teljesítményét nagyon alacsonyra, 10 kW-ra tervezték, a maximális reaktivitástartalékot 0,7 $-ban állapították meg, továbbá a KFKI reaktorában már jól kitapasztalt EK-10-es fűtőelem pálcákat alkalmazták. Mindezeknek és a további tervezési megoldásoknak köszönhetően az Oktatóreaktor egy nagyon jó belső biztonságú létesítmény lett.

A tervezési munkálatok során jelentős energiát fordítottak arra is, hogy a reaktort alkalmassá tegyék magas szintű oktatási és kutatási feladatokra is, így az üzembe lépés után mintegy "repülőrajttal" azonnal elkezdődhetett az oktatás a reaktorban. Csom Gyula már főmérnöki pályázatában hangsúlyozta, hogy a reaktort nem "egy kazánház szerű szolgáltatónak" kell majd tekinteni, hanem hasonlóan más tanszékekhez komoly oktatási és kutatási szereppel kell rendelkeznie. 1973-ban aztán a reaktort egyetemi intézetté nyilvánították, melynek élén Csom Gyula állott 1993-ig. A reaktorban folyó oktatásban részt vehetett valamennyi olyan felsőoktatási intézmény, amelynek erre igénye volt, így az indulás utáni első tanévtől reaktorunknál tanulhattak az ELTE TTK, a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, a Veszprémi Vegyipari Egyetem és természetesen a Műegyetem gépészmérnök, villamosmérnök és vegyészmérnök hallgatói is.

A reaktor 1971. május 22-én, négy évnyi munkálatok után vált először kritikussá, vagyis ekkor vált először önfenntartóvá a láncreakció (jobboldali ábrán a reaktor épülete közvetlenül az építés befejezése és a növénytelepítés után). Az építési munkálatok elnyúlására magyarázatot ad, hogy a tervek még ekkor is alakultak, 1966-ban például még csak egy termikus oszlopot terveztek kialakítani, ehelyett végül egy besugárzó alagút épült ki. További fejlemény volt, hogy időközben tervbe vették a csőpostarendszer és a melegkamra kiépítését is. Fontos kiemelni azt is, hogy a tervezési munkálatok a későbbi üzemeltetők számára egyben komoly felkészülési munkát is jelentettek.

Az Oktatóreaktor indítása óta több kisebb-nagyobb módosításon átesett. Az irányítórendszer 1979-es modernizációja után 1980-ban az aktív zóna módosítása (egy reflektor elem üzemanyagkazettára cserélése) lehetővé tette a maximális hőteljesítmény növelését az eredeti tízszeresére, 100 kW-ra. A hőmérsékleteket- és nyomásokat mérő úgynevezett technológiai mérőláncok először az 1990-es, másodszor a 2010-es években újultak meg. 2016 nyarán és őszén zajlott le az épület komplex villamos- és épületgépészeti felújítása.

A régi létesítmények esetén jellemző, hogy a jogszabályi háttér változása (szigorodása) folyamatosan feladatokat ró az üzemeltetőkre. Az Oktatóreaktor életében fordulópont volt az 1995-96 során végzett első Időszakos Biztonsági Felülvizsgálat (IBF), amire az üzemeltetési engedély meghosszabbításához volt szükség. Az Atomtörvény értelmében 10 évente van szükség ilyen felülvizsgálatokra, az Oktatóreaktor esetében a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy a létesítmény tervezése, építése és üzembe helyezése után 25-30 évvel kellett az első felülvizsgálatot elvégezni. Az IBF során számos új elemzést kellett elvégezni, amire a régi tervezési elvek szerint nem volt szükség. Az IBF dokumentációjaként készült jelentés alapján biztonságnövelő intézkedéseket fogalmazott meg a felügyelő hatóság (Országos Atomenergia Hivatal), amiket a reaktor gárdája végrehajtott. A második IBF 2006-ban, a harmadik 2016-ban zajlott.

Az Oktatóreaktor felépülése már önmagában komoly eredménynek tekintendő, hiszen ez a létesítmény volt az első teljes egészében hazai tervezésű és kivitelezésű atomreaktor Magyarországon. Később a paksi atomerőmű létesítésekor, illetve az erőmű kezelése során nagyon fontos tényező volt, hogy Magyarországon ekkorra egy széles és kiválóan felkészült szakemberréteg alakult ki köszönhetően többek között az Oktatóreaktor létesítésének, üzemeltetésének, illetve az Oktatóreaktor szakemberei által folytatott széleskörű oktatómunkának.